2012. január 22., vasárnap

Steampunk

Már igazán nem is emlékszem, hogy bukkantam rá. Halványan rémlik, hogy próbált már beférkőzni a tudatomba, de a fejem gyakran a homokban, bármi próbál beszivárogni, azt ugyan várhatom, hogy oda le, homokon át, a világ dolgai elvannak nélkülem, legtöbbször én is nélkülük. Most úgy adódott, hogy mégis kihúztam a fejem kicsit, körül is néztem és nem a steampunk volt az első, ami áramlott befelé, a polymer clay érdekelt, keresgéltem, kutattam, aztán néhány dolog megtetszett és gondoltam guglizok is egy keveset, ha már az ablakok nyitva, körülvesz a homoktalan nagyvilág. Sokkal okosabb persze nem lettem, mert takarékosan bánik ez a nagy etető a steampunkkal kapcsolatos információkkal, de még az is lehet, hogy csak óvatosan, amilyen óvatos én is leszek, mert el is határoztam, hogy én sem írok semmi konkrétat, nehogy tetten érődjek osotbaságok megosztásával.

Azért néhány képet hoztam.




6 megjegyzés:

Kria írta...

Eszméletlen jó lett. Nagyon tetszik, szívesen elfogadnék egy ilyet.

a Matula ikrek írta...

Nekem is tetszik. Egyszer én is beleástam magam a steampunk értelmezésébe, végülis arra jutottam, hogy egyféle 19-20. század fordulójáról eredő irányzat, ami azon alapul, hogy milyen lenne a világ, ha az elektromosságot nem találták volna fel, és a gőzgép fejlődik tovább. Sok könyvben, és filmen felfedezhetjük, például a Wild Wild West-ben.

dióhéj írta...

igen, igen, azt én is kiolvastam néhány leírásból, hogy a mechanikus szerkezeteket és a természetes anyagból készült alkatrészeket(réz és társai) részesíti előnyben, és hogy a neoviktroiánus stílusból fejlődte ki magát...

köszönöm az infókat, bárki tud bármi okosat, szívesen fogadom :)

erzsó írta...

az idő pedig pénz mint tudjuk :))

Wassernixe írta...

Nagyon jó lett :)
Én is odavagyok a steampunkért, kiindulópontnak ez a blog nagyon jó: http://sztimpank.freeblog.hu/
Sok infót és érdekességet meg lehet tudni.
Szép napot!

Kósa Márta írta...

Nahát! Jó ötlet!
Ketyeg is?!