2008. június 28., szombat

Már megint virágok

Úgy látszik képtelen vagyok a virágoktól elszakadni. A családtagjaim amikor meglátják, egytől-egyig felsóhajtanak: már megint virágok. Nem nagyon zavar. Egyrészt tudom mit akarok, másrészt letűzve, kibélelve a kidomborodó viárgok azért elég jól szoktak mutatni. Meg aztán valamit kezdeni kell ezzel a csomó anyaggal, ami valahogy idelett a szekrénybe. Szóval két kultúraquilt között, négy befejezetlen dologgal az asztalon, most ehhez támadt kedvem.

Egy kis kulissza, mert azért elfelejtem mindig, hogy ez a lényeg, lázasan bújom én is a technikai leírásokat, hátha sikerül valami okosat ellesni belőlük.

Az anyagokat csak úgy gondolomra válogatom össze, persze nagyjából azért egymás mellé teszem őket, mennyire illenek egymáshoz, mármint saját szubjektív megítélésem szerint, merthogy a magam örömére varrok általában. A motívumok egy része csak úgy rajzolomra, más részük, mikor kifogynak az ívek a ceruzámból, kapásból fellapozott könyvekből ellesett motívumok. Virágok a világon mindenütt vannak. Még a kertben is.
Biztonság kedvéért azért ezeket is kivittem a kertbe, le is fotóztam őket. Íme:

7 megjegyzés:

patchwitch írta...

Hahó Dióhéj,
hát csak hajrá, jó úgy varrni, ha nem a határidő szorít, hanem jólesik :D
bár a kultúraquiltek meg állati jó kihívás, bár szörnyen nehéz lehet :D
szóval jól megvagy :D
nagycupp neked,
némakertész :D

Szera írta...

Örömmel közlöm veled, hogy megjavult a blogom! Ezek a virágok nagyon tetszenek, emlékszem a tatabányai közös varráson arra a győnyörű virágos takaróra... én ültem veled szemben az asztalnál, én mondtam, hogy a fórumhozzászólásokból rájöttem, hogy különösen intelligens vagy.

dióhéj írta...

sziasztok...nahát szera, csak nem képzeled, hogy nem tudom ki vagyol :-)

Szera írta...

Ez kellemesen érintett, olyan sok emberrel találkozunk futólag...

Juhizs írta...

Dió!...Héj!Annyira bántott annak idején, amikor láttam a fórumon az ehhez hasonló virágos takaródat - ó, mennyire tetszett, el sem mondhatom, olyan üde, friss, új színfolt volt a többi munka mellett - és nem tudtam már megdícsérni, mert mire odaértem, akkor már sokan megtették... Most pótolnám: a kert úgy (is) szép, ha sok virág van benne - tehát sok virágot varrjál még, hogy mindannyiunk lelki virágoskertje ápolva legyen a látvánnyal :-)

Zelnice írta...

Mindig meglepődöm, mennyire jól mutatnak együtt a kékek meg a lilák. És imádom a szabálytalan virágaidat!

Trudi írta...

Nekem nagyon tetszenek a virágaid!? Én is szeretem a virágokat, leveleket, fákat.