2011. március 8., kedd

Káosz

Zazáleánál olvastam, hogy nem akar kiesni a ritmusból, hát nekem meg jó volna, valami ritmusfélét elkapni és aztán persze benne is maradni. Sorakoznak persze a kellékei, vagy inkább csak ütemecskék, de összeállni nem akarnak. Félkész és kigondolt megvalósulatlan holmik tárháza ez, klasszul megvarrt táska fületlenül, turkált kistáskák keretei, és persze a bukszaszájak. Aztán van még Mucha ihlette félig tűfestett kép, ami táskának indult, a fejemben szépen összeállt, karkötő elkezdett hímzéssel, hőlégfúvózott cérnahímzés és még sorolhatnám. No de majd a négynapon ezek mind jól megvalósulnak és befejeződnek :)
Az őskáosznak is milyen klassz kimenetele lett.

16 megjegyzés:

kosa írta...

imádom az ilyn káoszt

Barbaral írta...

Ismerős helyzet:)))
Kíváncsian várom a káosztalanítás végeredményét!

Zazálea írta...

Figyelj csak, én nem kiesni nem akarok, hanem éppen váltani akarom a ritmust, mert ez döcögősé vált, minden fánál megáll lassan a vonatom ...
A káoszod, az pedig teremtő káosz, én így látom!

dióhéj írta...

najóvan...hát csak a szeretnékből gondoltam, hogy benne is akarsz maradni, mert ha valami jót elkap az ember, akkor abban maradna :)

Krizantám írta...

Nem biztos, hogy Gloria Estefan rajongó vagy, de erről a "ritmus, ha elkap"-ról az a szám jutott az eszembe: "Rhythm is gonna get you"...(Jó kis szám!)

Na egyébként én pont tegnap vettem elő (egy nagy kupis zacskóból, fúúj, de stílustalan, rendet kéne raknom!) a kiszabott hetek óta tervezgetett táskáimat..., majd este szépen visszaraktam, mert vagy ez hiányzott hozzá, vagy az...
De a Te káoszod jó színű, harmonikus káosz...
És imádom Muchát!!! Pont ez a Zodiákus kép reprója van kint a falunkon... (meg még egy pár másik is)... :-)))
Izgatottan várom mi lesz belőle... Ki készítette a tűfestett képet?

dióhéj írta...

ó hát a tűfestést is én, de még nincsen kész, csak olyan imitt-amott meghímezve...

zazálea írta...

A "teremtő káosz" adekvát és mindent átfogó, lényegi kifejezésemre meg semmi reakció?? :o))))

dióhéj írta...

:)))

bár úgy volna, majd kiderül, mindenesetre sokszor irigylem azokat, akik menetrendszerűen, pontos terv alapján dolgoznak, lépésről-lépésre, darabról-darabra...

Böbike írta...

dióhéj !
Olyan nincs ..... :))))

Zazálea írta...

sosem úgy, hanem így, pont így :o)

szaberka65 írta...

Soha ennél rosszabb káoszt! És előbb-utóbb úgyis minden darabból VALAMI lesz:)

Lidércke írta...

Ez a hőlégfúvózás megragadt bennem. Kifejted majd? :)

kastanie írta...

Amikor ilyen sok van egyszerre, az a nehéz.

dióhéj írta...

Szia Lidércke, itt oldalt ha rákattintasz a címkék közül a kunin feltre, abban a két posztban mindent leírok, amit tapasztaltam, kipróbáltam ezzel kapcsolatban :)

Lidércke írta...

Ó, köszönöm! :)) Nézem, olvasom.

AmyandPia írta...

You know, I can't understand a word (I'm very ashamed) - but this work is beautiful!!!