2011. január 13., csütörtök

Horgolásaim

Néha imádom az internetet. Volt nekem egy ilyen szerelmem is, mint a horgolás. Lázasan töltöttem le mindenféle mintákat, akkor még főleg orosz oldalak voltak csipke és varrás terén, weboldal fordítás még gondolatban sem létezett, mégis örültem minden csipkemintának, külön mappákban gyűjtöttem őket, cédére mentettem, amik azóta persze elkallódtak. Nagyjából úgy kezdődött, hogy tizenix évvel ezelőtt veszélyeztett terhes voltam, négy hónapig egyfolytábankötelezőágybanfekvéssel, micsinyájjakmicsinyájjak, az olvasást már untam, elhatároztam, hogy megtanulok horgolni. Na persze nem egyszerű darabokkal akartam kezdeni, hanem bonyolult csipkemintákkal, mit nekem érthetetlenség, időm, mint a tenger, böktem, bontottam, böktem, bontottam, míg ugyanolyanok nem lettek, mint az újságban és az itt látható képen. Azóta nem horgoltam sokat, kipipáltam, megy ez nekem, de hát hová tegyem a leheletfinom csipkéket, pihentek a szekrényben, egészen mostanáig. A sötétzöld valamit nem tudom mi végre horgoltam, szerintem csak kipróbálásiból pár évre ezután, hogy vajon megy-e még nekem ez az ördöngösség. Aztán egy darabkát lemetszettem az összevarrt hálóból és rávarrtam erre a díszpárnára, amire más egyéb félkész dolgok is kerültek. Most ezek a horgolások másodvirágzásukat élik, vagyishogy első, hiszen eddig bimbóztak különböző fiókokban, most fognak igazán kinyílni táskákon, neszesszereken.

Ja és hogy miért imádom néha az internetet? Múltkor véletlenül rég elfeledett nyolc évvel ezelőtti saját képtáramra bukkantam. Megörültem neki, mert ezeket a kedves és azóta elvesztett mintákat rejtette, a jelszóra egyelőre nem emlékszem, így csak kicsiben tudom letölteni, de legalább megvannak és némi nagyítással azért kisilabizálható a minta, már annak, aki tud horgolni :)




7 megjegyzés:

Quiltbenaco írta...

Ciao, hai un blog veramente carino!
Ciaociao

dióhéj írta...

Ciao Quiltbenaco, grazie, benvenuto qui :)

Adél írta...

Kedves dióhéj,örülök ,hogy benéztél hozzám.A kivágó apparát bármelyik Bernina hímzőgéppel használható.Nekem is csak pár hete van meg ,még tanulom a használatát.Elvileg bármi kivágható vele még farostlemez is (bár azt nem próbálnám ki),de nagyon jól vágja a filcet több rétegben is és a patchworkhöz való anyagokat 8 rétegig.Van hozzá egy szoftver ezzel tudod elkészíteni a kivágó és az applikáló file-okat.Röviden ennyi.
Üdv. Adél

Katalin írta...

Szia, Diócska, az a párna csodás, olyanok a színei, hogy órákig el lehetne nézegetni, mindíg újabb-újabb érdekes részletére rácsodálkozni

dióhéj írta...

Köszönöm Adél, sajna attól tartok az enyémhez nem jó, mert nem csatlakoztatható számítógépre.

dióhéj írta...

Szia Katalin, igen, elég mesebelire sikeredett, kár, hogy azóta folt esett rajta, egyik textilnyomdázás alkalmával :)

szaberka65 írta...

Kedves Dióhéj! Örülök a látogatásodnak. A másik "kreatív lábam" nekem is a horgolás, és örömmel fedeztem fel Nálad ezt a Burdás mintakendő-fotót. Tetszenek a munkáid!