2011. március 12., szombat

Próbababa













Régóta szerettem volna egyet, de hát ugye nem nagyüzemileg varrok én és egyre ritkábban ruhákat, azt is csak magamnak. Szóval kihasználatlan lett volna egy ilyen jószág, habár lakásdísznek sem utolsó, nagyon szépeket lehet kapni. Ahogy nézegettem, olvasgattam az árakat és láttam a leírásban, hogy polisztirolhabból készülnek, arra gondoltam, tán lehetne szobrászkodni egyet poliuretán habból. Kellett neki mindenképpen egy váz (ezt nem én hegesztettem), a többi ment mint a karikacsapás. Sok méréssel, három flakon habból készült, a munkafázisokat megörökítettem, hátha valaki kedvet kap hasonlóra. Az állvány leánykám ősrégi, kiszuperált gurulós székének csonka talprésze és egy újonnan vásárolt kapanyél házasságából született. A nagyobb ementáli lyukakba fújtam még habot, hogy ne a semmibe érjen a gombostű, ha esetleg úgy adódik, az egészet beborítottam vékonyan vatelinnel (ragasztóspray segítségével), legfőbb dilemmám, hogy milyen huzat kerüljön rá és hogyan. Első gondolatom az volt, hogy valami romantikus rózsás virágmintás gúnyát kap, aztán elbizonytalanodtam, jó volna, ha mindenféle darabhoz illene, ami rákerül fotózás miatt, akár egy csipkés blúzhoz, de egy sportos kabáthoz sem tudok másik bábut előkapni. Hmmm. Kéne egy név neki. 

35 megjegyzés:

Bejus70 írta...

No ne má'! Eszem megáll! Gratulálok!

zazálea írta...

hát tudod..! kész vagyok tőled...

Weaving írta...

Hát Te ...
"vizipók csodapók" :-)

KicsiKató írta...

Hihetetlen vagy!:)

erabera írta...

Elképesztő egy nőszemély vagy:-)

Böbike írta...

Ez miért nem nekem jutott eszembe .... :)))
Gratulálok!
Ha kabátod jó rá, akkor a te méretedre fújtad? :))))

Zsu írta...

Az ötlet is mekkora már, de nem győzök rajta csodálkozni, micsoda szimmetrikus, arányos alakot faragtál! Le a kalappal!
Névjavaslat: PURsula...? ;)

Álomjáró-Bozsomati írta...

Nagyon-nagyon jó!

Julcsi írta...

Eszem megáll!:)))
Harmat elnevezése nagyon jó:D

dióhéj írta...

sziasztok, Böbike, igen, nagyjából az én méretem, persze ez némileg változott a faragások, a lyukak pótlása, valamint az aszimmetria korrigálása miatt :)

Harmat, de jó név, nekem a Puriska ötlött eszembe, de a Pursula még jobb, majd még nézegetem, mi illik hozzá :)

Labidiga írta...

Nem jutok szóhoz, elképesztő, mi nem jut eszedbe...
Őszintén csodállak!
Holnap jöttök a tatabányai bolhára? Csak hogy jobban figyeljek, hátha összefutunk...:-)

Cserny Laura írta...

Szuper:)))

Flier Judit írta...

Zseniális!

inga írta...

nyugodtan varrj rá rózsás huzatot,
max csinálsz egyegyszerűen ráhúzható fehéret is a fotózások kedvéért

szaberka írta...

Hát ez eszméletlen jóóóóóóóóóóóóóóóóóó!
Szerintem is mehet a rózsás, az enyém biztos olyat kapna.

katafolt írta...

Naháááát! Nem jutok szóhoz :)))

aaműhely írta...

Nagyon ügyes vagy :) csak ámulok-bámulok.

Erika írta...

Micsoda ötleteid vannak! Nagyon ügyes vagy!
Nekem nagyon tetszik ez az ötlet!!

Csilla írta...

Ez tényleg fenomenális, rém ügyesen ki/megfaragtad.

Kaccat írta...

gratula, ez aztán az elszántság, és kitartás, hogy az ügyességről meg ne feledkezzünk! Jobb mint a bolti!

Annamari írta...

Tetszik :o) nagyon tetszik.

Cedar Ridge Studio írta...

Very nice. I can use this technique in sculpture .
Thank you

Nagyváradi Csilla írta...

Úristen, de ügyes vagy!!!!

dióhéj írta...

hű, köszönöm mindenkinek, de azért nem egyedül az enyém az érdem, ahogy írtam, koprodukció volt ez a javából :)

dióhéj írta...

Mary Ann, I'm glad that you can use the idea :)

ritarenata írta...

zsenialis

hova valosi vagy?
t.banya?

szia

ritarenata

dióhéj írta...

szia, igen :)

Emi írta...

Áhá, egy zug-szobrász!!!! Naggyon ügyes!

juditsd írta...

Fantasztikus!:)

Polyák Ildikó írta...

Már minden felhasználó főnevet és melléknevet lelőttek előttem:(( Néma főhajtás!

moonsafari írta...

Örülök hogy rátaláltam a blogodra, gyönyörűeket készítesz, ez a próbababa pedig nagyon jó ötlet, imádom az ilyen házi készítésű dolgokat :)

ancsapancsa írta...

Ez nekem biztosan nem jutott volna eszembe! Nagggyon jó!

Mosolyrend Évi :) írta...

Ez aztán a kreativitás! :)
Fantasztikus vagy!

Zsuzsa írta...

Miért nem csinálsz eladásra is?Én vevő lemnél rá!!!
Zsu

Zsuzsa írta...

lennék bocs!